Szakzárás – határidők (BA, MA, PhD)
Szakzárás – határidők (BA, MA, PhD)
Dolgozatok leadási határideje témavezetőknek
Doktori hallgatók házi védése (műhelyvita): A hallgatónak a tervezett műhelyvita előtt legkésőbb két hónappal be kell nyújtania a témavezetőnek a disszertáció lényegében végleges változatát. A témavezetőnek három hét áll rendelkezésére, hogy nyilatkozzon a disszertáció vitára bocsáthatóságáról. Nyilatkozatát írásban kell megküldenie a programvezetőnek. Ezt követően a programvezető kéri fel az opponenseket, akiknek öt hét áll rendelkezésükre a bírálat elkészítésére.
BA-hallgatók: A hallgatónak a szakdolgozat leadási határideje előtt két héttel be kell nyújtani a témavezetőnek a dolgozat lényegében végleges változatát.
MA-hallgatók: A hallgatónak a szakdolgozat leadási határideje előtt három héttel be kell nyújtani a témavezetőnek a dolgozat lényegében végleges változatát.
PhD bizottság szervezése
A doktorandusz hallgatóknak a komplex vizsgával, a műhelyvitával vagy a doktori védéssel kapcsolatos ügyintézés során a Távol-keleti Intézet adminisztrátoraihoz (Orbán Eszter, Pál Veronika, Sebeszta Miklós) kell fordulniuk, akik gondoskodnak a vizsgák és védések megszervezéséről.
A hallgató jelentkezését követően az adminisztrátorok felveszik a kapcsolatot a programvezetővel, aki kijelöli a bizottság tagjait, valamint szükség esetén az opponenseket is. A bizottsági tagok kijelölését követően az adminisztrátorok kitöltik a szükséges űrlapokat, amelyeket a programvezető aláírása után a titkárság továbbít Károly Krisztinának, a Nyelvtudományi Doktori Iskola Tanácsának elnökének.
Az intézeti adminisztrátorok a programvezető nevében felkérik a bizottság tagjait a részvételre. Miután a felkérést a tagok elfogadták, a titkárság értesíti a programvezetőt és a hallgatót. Ezt követően a hallgatónak három lehetséges időpontot javasolt megadnia, amelyeket az adminisztrátorok egyeztetnek a bizottsági tagokkal.
A végleges időpont kijelölése után a titkárság lefoglalja a vizsga vagy védés helyszínét. A műhelyvita és a doktori védés esetében az adminisztrátorok elkészítik a meghívót is, amelyet megküldenek az Intézet részére.
A hallgató a disszertációját elküldi a titkárságnak, akik hivatalos úton megküldik az opponenseknek.